Transzformáció

3-4 évesen nagyon jó volt nekem, egy zsákutcában laktunk, a család melegében biztonságban éreztem magam. Aranyos kislány voltam. Anyukám mondta meg, milyen egészséges dolgokat egyek és hogyan öltözködjek, csak a szüleimnek akartam megfelelni, senki másnak, és minden tökéletes volt úgy.

Testvérféltékenység gyötört. A legélesebb és egyben legtitokzatosabb gyerekkori emlékem, amikor kiszöktünk anyával meg apával a házból míg a kishúgom aludt, és meztelenül fürdőztünk a Túrban éjfél körül, és találtunk egy sünit az udvaron. Igazi beavatottnak, a világ közepének éreztem magam. Azt hittem, minden így marad.

13 évesen örültem annak,hogy annyi idős vagyok, amennyi Ariel,a kis hableány volt a mesében. Varázskönyvünk volt, nagy terveink, Beltane-t tartottunk az éjszaka leple alatt és igazi wiccának hittem magam. Feszegettem a saját határaimat. Éreztem az Anyatermészet védelmező erejét, és a plátói vonzalomnál sosem érdekeltek jobban a fiúk. Különleges akartam lenni és annak is éreztem magam.

16 évesen az volt a legnagyobb problémám, hogy nem találtam önmagam, mindig más stílust próbáltam ki, folyton sírtam, hogy nem felelhetek meg az osztálytársaim divatos öltözködésének; általában pedig szerelmes voltam olyan fiúkba, akikre ma már rá sem tudnék nézni, és állandóan leveleztem meg telefonáltam a szerelmi bánatomról a legjobb barátnőmmel és padtársammal, Szandival.

19 évesen a gólyatáborban vad voltam és fiatal, és tündököltem, imádtam élni, új, érdekes embereket ismertem meg, bármit meg mertem volna tenni, és mindig engedtem a csábításnak. Ragyogtam a szabadság érzésétől, okosnak és jónak éreztem magam, rengeteg új ismerősre tettem szert.

20 évesen megtaláltam a szerelmemet és az igazi barátaimat, mindig velük voltam, állandóan buliztunk, tetszett a pszichológia, amiről tanultam, szívtam magamba minden újdonságot, miközben kezdtem szembesülni a felnőttlét nehézségeivel, de még csak kóstolgattam az életet.

és most, 21 évesen már egyre konzervatívabbnak érzem magam olyan értelemben, hogy van egy világszemléletem, amit nem is annyira szeretek, de mégsem tudja senki sem megváltoztatni, sokszor nincs kedvem sok mindenhez, makacsabb vagyok és elégedetlenebb, amikor hazajövök pedig érzelgőssé változom, folyton a nosztalgia édesget és gyötör. Aktívnak kellene lennem, de szívesebben alszom és fekszem késő délelőttig, akár délutánig is, minthogy felkeljek az ágyból és a valóságban éljek. Nem nagyon izgat a stílus, a külcsíny, inkább a saját és a világ problémái foglalkoztatnak eszeveszettül. Sok érdekes könyvbe belekezdek, de egyiknek sem jutok a végére; nagy íróktól próbálom megtanulni, mi is az élet, és mivégre vagyunk e világon.