2013. január 3., csütörtök

14 ingyen letölthető esztétikus naptár


Tavaly három mini kalendáriumot/naptárt nyomtattam Debrecenben, az egyiket otthonra anyáéknak, a másikat magamnak, a harmadikat pedig Rózsának, a barátnőmnek. Keményebb lapra nyomtattam, mint a nyomtatópapír, kivágtam az A4-es lapokból az egyes hónapokat, végül pedig egybespiráloztattam igazi spirállal (ami a füzetekhez is van), és ki lehetett állítani az íróasztalra, asztalkára, komódra, de akár fel is lehetett akasztani. <a href="http://www.myowlbarn.com/p/owl-lover-2013-calendar.html">Ezen</a> az oldalon találtam meg, mindenkinek tudom ajánlani, gyönyörű, dizájnerek által tervezett képekből te magad válogathatod ki, melyik hónapra milyen baglyot szeretnél, majd kidobja pdf-ben és irány a fénymásolda. Ha jól emlékszem, egy naptárat összvissz 700-800 Ft-ból úsztam meg, de egész évben gyönyörködhettünk benne :)


my summer of love

Találtam pár képet tumblr-en, és egy kamaszkoromban olvasott könyv jutott eszembe. Celia Rees-től a Vágyak évadja. Talán ebben is volt valami ilyesmi házikó, az erdő közepén, legalábbis így képzeltem el. És abban is hippi volt az anyuka, meztelenül mászkált, egész nap beszívva járt-kelt a család a házban. Nagyon tetszett ez a könyv, mert az állandó kedvenc témáimat ötvözte: a festészetet, a mágiát és boszorkányságot, a tudatmódosító szereket, a szexualitást, a szabadelvű családi életet, az apával való kapcsolatot, a természet szeretetét és az első (nyári) szerelmet. Vannak dolgok, amikről nem tudjuk, miért, de szeretjük őket, imádunk róla olvasni, filmet nézni, rá gondolni, és nekem ilyen ez az első nyári szerelem is.Nem hinném, hogy csak azért, mert az én első nagy szerelmem is nyári kaland volt. Van valami romantikus abban, hogy a naiv, fülig szerelmes, vágyakozó pár kimegy az erdőbe, a mezőre, a "nagy fa" alá, beszélgetnek, fürkészik az égboltot, nézik a felhők formáját, simogatják egymás kezét, csókolóznak, és fetrengenek a fűben, és nagyon nem akarják, hogy besötétedjen... nem csinálni semmit ilyenkor a legtökéletesebb időtöltés. Csak szeretni egymást, őrülten és vakon. Nem egymásért, nem egymás tulajdonságaiért, csak magáért a szerelemért. Szerelmesnek lenni a szerelem érzésébe. Ma már nem tudnék átélni ilyen szerelmet, és nem is akarok, mégis örülök neki, hogy többször is megtörtént velem, és kellemes érzésekkel gondolok vissza ezekre az évekre.



2013. január 2., szerda


Az ártatlanság és egyszerűség annál kedvesebb volt neki, mennél kegyetlenebb háttér sötétedett megette. (V.W.: Orlando)

kövekkel a zsebében



áll az ember kövekkel a zsebében, amik húzzák lefelé, talpát a földhöz szorítják, miközben az élet körbecsapongja, nem találom erre a szót, de olyannak képzelem, mint az a pici forgószél, ami ősszel megpörgeti a lehullott leveleket. ha valaki gyorsan halad, az alig veszi észre, de aki egyhelyben áll, annak muszáj hunyorognia, úgy szúrnak azok a kis porszemek, amiket felkavar. 
szóval állsz, mint egy fa, és közben jön-megy, hozzád vág ezt-azt az élet. 
és mintha tudnád előre – végül egy fa alá temetnek a kertben.  /Virginia Woolf: Orlando/